KIRÁNDULÁS A DÉLVIDÉKEN

A felnőtt magyarok közül is kevesen vannak, akik valaha is kijutottak a Vajdaságba; de sajtónk gyakori olvasói bizonyára megszokhatták már, hogy Pannonhalmán máshogy működnek a dolgok! Ugyanis osztályunknak és a 8. osztálynak lehetősége nyílt eljutni Szerbiába, év végi osztálykirándulás gyanánt. Ebben a cikkben az 5 napos kirándulás részletes leírását olvashatod.

Május 5 - én, vasárnap fogtuk összepakolt cuccainkat, majd ezekkel megpakolva indultunk Győr irányába. A szállítást segítő lelkű szülők, illetve Dávid atya végezte. Győrben halálos iramban:) loholtunk a vonat irányába. Szerencsére elértük, így a prefektusaink pulzusa visszaesett a normál tartományba:). Innen aztán sebesen utaztunk szép kis hazánk fővárosába, Budapestre. Nem sokkal később már Kelenföldön siklottunk metróban ülve, míg nem megérkeztünk a Kálvin térre. Az utat követve kigyalogoltunk a vonatállomásra, ahol felszálltunk a Szegedre menő vonatra. 

Tudjuk, itt valószínűleg a kedves Olvasónak itt még egyszer át kellett futnia a cikkünket, hogy fel tudja fogni, mit is írtam ... megjegyezném, mi ezeket nem olvastuk, hanem megéltük, így hát mi még inkább elfáradtunk a dolgok követésében.

De! Itt még nem volt vége a napnak! A Szegedre siető vonat szaporán gyűrte maga alá a kilométereket, míg végül egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy megjöttünk Szegedre. Azért is repült el így az idő, mert a vonat külön kis kabinjaiban igazán meg volt alapozva a hangulat: 8-as csoportokba verődve zenét hallgattunk, kártyáztunk, nevettünk - négy szóval kifejezve élveztük a fiatalság élményeit. Mikor a vonat megállt az állomáson, egyik osztálytársunk, Vikor Levi szülei vártak minket, akik elvittek szállásunkra, ami nevezetesen a Karolina Általános Iskola és Gimnáziumban volt. Itt elkölthettünk egy finom vacsorát, amelyet V. Levi szülei készítettek nekünk. Ezután pedig következett a megérdemelt pihenés. Az iskola tornacsarnokában voltunk elszállásolva, amely egyeseknek a legnagyobb partyhelyszínt is jelentette egyben.

Reggel újult erővel mentünk neki a napnak, de az ismét vonatozással indult, ugyanis még nem voltunk ott Délvidéken. Felszállván a szegedi vonatra, utaztunk a határhoz. Itt volt egy ellenőrzés, míg végül teljesen megérkeztünk Szerbiába, Szabadka városába. Szabadkán megkerestük különbuszunkat és folytatódott a végtelennek tűnő utazás - ugyanis többen már annyira vártuk a kirándulás helyeit, hogy nem értettük, miért kell ennyit utazni.

A hosszú út közben megálltunk Beodra településén pihenni, ahol a helyi plébános, János atya fogadott minket.

Nem sokkal később viszont már megérkeztünk az első helyszínre, Aracsra, ahol egy régi templomromot akartunk megtekinteni. Itt prefektusaink egy mulatságos meglepetéssel készültek: ugyanis traktorokkal szállítottak minket az érdekes történelmi helyszín irányába. Aki csak cikkünket olvassa, tán nem is sejti, mennyi röhejes pillanatban volt részünk! Minden osztályban vannak olyan emberek, akik az társaik szórakoztatását és a jó hangulatot tartják szem előtt, nyilván ebben sem volt hiány. Mindenki szerint rendhagyó és emlékezetes volt ez az út, amely magába foglalta mezők és erdőszélek sokaságát.

Végül a traktorok vettek az út végén egy kanyart és meg is érkeztünk az aracsi templomromhoz.

Berendeztük a templomot és egy kis misét tartottunk. Eztán következett a LaciZoli tanár úr jóvoltából megrendelt ebéd, egy finom gulyásleves. Természetesen megmutattuk, hogy magyar diákok vagyunk, nem apróztuk el a csípős paprikát.

Ebéd után ismét felpöfögtek a traktorok motorjai és már robogtunk is vissza a buszhoz, hogy az Újvidék nevű város várát megnézzük - ennek neve Pétervárad volt.

Idegenvezetőnk Heinermann Péter úr volt, aki részletesen elmesélt mindent a várról és annak legendáiról. Gyönyörű panoráma nyílt a folyókra és Újvidék várára.

Este viszont úgy döntöttük, nyugovóra térünk, így hát elutaztunk a szálláshelyünkre, Maradék településére. A település valószínűleg nevét onnan kapta, hogy a Szerbiában élő megmaradt magyarok alapították e helyet.

Meglepően jó szállás fogadott minket: 5 személyes csoportokra bontva voltunk elszállásolva szobákban, így a finom vacsora után mindenki örömmel vonult aludni.

Reggel egy pezsdítő Rock N' Roll zenére kelhettünk, majd, miután mindenki szeméből kiszökött az álom, megreggeliztünk. Ezt követően a helyi református lelkész mesélt többek között szálláshelyünk, Maradék településéről is.

Majd ismét útra keltünk, ezúttal egy roppant izgalmas helyre: név szerint a Duna és a Tiszta összefolyási pontjára, ahol egy kis falu, Titel fekszik. Egytől egyig mindannyiunknak elállt a lélegzete egy pillanatra. Csodaszép volt, ahogy Magyarország két legmeghatározóbb folyója találkozik. Sokáig gyönyörködtünk, majd ismét elfoglaltuk helyünket a buszon.

Belgrád, avagy korábbi nevén Nándorfehérvár felé. Tudni illik, amikor a magyar honfoglalás 1000 éves lett, tehát 1896 - ban, az akkori Magyarország területén több helyen is építettek Milleniumi Emlékeket. Ebből már csak kettő van országunban, az egyik Pannonhalmán. De, visszatérve az évezredofordulóra, Belgrádban is építettek egy ilyen emléket. Természetesek ezt szemügyre vettük, de a kilátást sem hagytuk volna ki. Ugyanis ennek az épületnek a tornyából gyönyörű panorámában lehetett részünk.

Utunk egy nagyon fontos történelmi helyszínnel, a nándorfehérvári várral folytatódott.

Szabadidő volt soron, mindenki kis csoportokban indult felfedezni a vár ódon falait, igényes kiállításait vagy éppen a kilátást Belgrád városára.

Utunkat továbbra is az építmények irányába folytattuk.

A belvárosban megnéztük más vallások, felekezetek templomait és egyéb hitépületeket.

Így betekintést kaphattunk egy muszlim mecsetbe is! A legtöbben nagyon érdekesnek találtuk a hely hangulatát, a muszlimok serény és buzgó imáit.

Eztán ortodox hitépületek következtek. Két ilyet is megnéztünk, az egyik a VILÁG legnagyobb ortodox temploma, és mind belülről, mind kívülről szemkápráztatóan emelkedik ki a betondzsungelből.

Ekkor már mindenki azon a véleményen volt, hogy aznapra elég, induljunk a szálláshelyre. Így is történt, megérkeztünk Herterendifalvára, amely két napig is vendégül látott minket.

Ha azonban eddig az osztály bármely tagjának unalmas lett volna a kirándulás (amit erősen kétlek), ellátogatott hozzánk Dani Zoltán, aki, tudniillik 1999 - ben lelőtt egy F-117 - es repülőgépet, ami a radarok számára teljesen láthatatlan volt, ezért is bizonyul ő kirmelkedő hősnek.

Miután végighallgatuk izgalmas beszámolóját, nyugovóra tértünk.

Mikor a Nap sugarai aranylóra festették szállásunk falát, megszólalt az ébresztőzene és elkezdődött az utolsó, programokkal dúsított nap. Ugyanis egyikünk sem sejtette, mi következik még.

Gyorsan megreggelizünk, majd a busz elszállított minket egy kis múzeumba, ahol előző esténk előadója, Dani Zoltán várt ránk. Ebben a kis múzeumban a lelőtt repülő részeit tekintettük meg.

Következő megállónk Szendrő vára volt, amit sajnos idő híján csak kívülről nézhettünk meg, pedig nagyon is szívesen mentünk volna be, mert kívülről egy klasszikus vár kinézetét keltette, visszaidézve pár emléket gyerekkorunkból.

Viszont prefektusaink még bőven tartogattak számunkra megtekinteni való várat, ugyanis a busz ablakából egyre inkább feltűnt egy vár - Galambóc vára. Szemkápráztatóan szépen emelkedett ki a hegyek, dombok közül, de, ami a leggyönyörűbb volt benne: a Duna kanyargott mellette szélesen.

A várban egy idegenvezető avatott be minket Galambóc erődítményének minden rejtelmébe.

A várat információkkal és élményekkel hagytuk el, és végre az ebéd következhetett.

Most hiheti azt joggal az Olvasó, hogy a kirándulás legszebb részeit már átéltük, megnéztük, de NEM így van.

Ugyanis prefektusaink itt beavattak minket: hajókázni fogunk a Dunán! Nagyon megörültünk a hírnek, így tűkön ülve vártuk, hogy megérkezzünk Tekijára, ahol fel is szálltunk a fehér hajóra. Mindenkinek örömmel vette észre, hogy a fedélzeten kényelmes napágyakban pihenhetünk, vagy nézelődhetünk a hajó orrában, mindeközben pedig Jazz zene szólt, amely megalapozta a nyugodt hangulatot. Útközben teljesen letaglóztak minket a Vaskapu hegyei, a vízre épült kolostor (IGEN, ilyet is láttunk), valamint a hegyek vájt portrét, amely egy királyt ábrázolt.

A Nap gyönyörűen eresztette sugarait a hajó deszkáira, a madarak körberöpködték a vízi járművünket miközben fodrozódó kis hullámok siettek utánunk. Nem is ragozom: idilli volt a hangulat és mindnyájan szívesen vettük volna, ha beleugorhatnánk a Dunába.

Már sokszor emlegetett prefektusaink eleget is tettek kérésünknek - ugyan nem a Dunában csobbantunk, de egy röpke buszutat követően az Ezüst tóhoz érkeztünk. Rögvest átöltöztünk fürdőruhába és fejeseket ugrottunk a pontosan jó hőmérsékletű vízbe. Miután lehűtöttük magunkat, fagyizhattunk, és visszamentünk szállásunkra, ahol vacsoraképp elfogyasztottunk egy finom hamburgert, majd eltettük magunkat holnapra.

Csütörtökön felkészültünk kirándulásunk utolsó napjára. A terv délelőttre egy városnézés volt Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Gimnáziummal. Idegenvezetőnk megmutatott nekünk egy gyönyörű, magyar stílusban épült zsinagógát, melyet a helyi zsidó vallásúaknak építettek még a múlt század elején. Párját ritkító építmény volt, elnyerte tetszésünket. De még többek között megtekinthettük a városházát is, illetve annak dísztermét. Ezeket követően szabadidőt kaptunk, majd futottunk a vonatra, amelyet szerencsére elértünk. Hazafelé menet végiggondolhattuk ezt a szuper osztálykirándulást minden egyes élményével együtt.

Egytől egyig hálásak vagyunk az összes embernek, akik megszervezték a kirándulásukat, idegenvezetőink voltak vagy éppen buszsofőrként tevékenykedett. Mindenhol szívesen fogadtak minket, és ez nagyon megható volt.

A cikket írta: Csapó Dániel