Pápai kirándulás
Pápai kirándulás A 2023. 11. 25-i dátumon megtett utazásunk, a Petőfi emlékév utolsó napjainak tiszteletére, az órák befejeztével Pápára vezetett. A református kollégiumban kihelyezett kiállítás megtekintésével, az iskola egyes helyeire való körbevezetéssel és a némi szabadidővel töltött kiruccanás során érdekes dolgokat, tényeket tudhattunk meg az egykori Petrovics Sándor személyéről, kinek mai napig ismert neve Pápán találtatott ki. Többek között első versét is itt írta, személyiségének is kibontakozása itt következett be. A kiállításon való tárlatvezetés során olyan történelmi tényeket és személyiségi vonásokat is megismerhettünk Petőfivel kapcsolatban, mint magyarságának és nemzeti öntudatának kialakulása. “Középszerű ember nem leszek” című, “Petőfi arcai” alcímű kiállításon való részvétel sok izgalmat kiváltott az osztályban és a kisfilmek és a képek modernizált jelenlétével valódi érdekességnek számított a pápai utunkra való eljövetel. Kádi Nándor osztálytársunk már harmadjára v