Tavaszi Lelkigyakorlat (március 15-17.)

 2024. márc. 15. péntek:

Reggel a továbbalvás után lebattyogtunk a faluba, hogy részt vegyünk a "Titkos Küldetés" című foglalkozáson. A falu plébániáján, két csoportra bontva tartották nekünk a programot, ami majd' öt órán át eltartott. Tizennégy óra után indultunk vissza a kollégiumba, ahol (kis szabadidő után) négykor egy osztályfoci bajnokságot tartottunk.  Este pedig osztálymozin vettünk részt, ahol a "Holdfény Királyság" (Moonrise Kingdom) című filmet néztük meg.

A cikkrészletet írta: Selyem Kornél

REKOLLEKCIÓ - II. nap

Szombaton is gyönyörű reggelre ébredhetett osztályunk, és talán ez a nap volt a lelkigyakorlatunk legmozgalmasabb része.

Reggel mindnyájan levonultunk az apátságot és a gimnáziumot körbeölelő Várkörre, ahol prefektusaink elrejtettek különböző befőttesüvegeket, bennük kérdésekkel saját magunk irányába. Lassan sétáltunk a Várkörön, majd mindenki kivett egy cetlit az üvegből és a kérdésekre magunkban kellett válaszolnunk - ennek lényege, hogy jobban megismerjük önmagunkat.

Miután mindenki végzett, egy osztályfórum következett. Itt prefektusaink a saját véleményeinket szerették volna hallani különböző dolgokról, illetve tehettünk fel kéréseket osztályközösségünknek.

Majd következett az ebéd és nem sokkal később kimentünk egy régi kápolnához, ahol két csapatra oszlottunk és egy izgalmas számháborúban vettünk részt - ez több szabályban is eltért a megszokottól.

Majd visszatértünk a gimibe és egy bizonyos "Emberkönyvtár" nevű programban volt részünk. Mindenki írt magáról 3 db könyvcímet, ami jellemző rá. Ez lehetett egy élmény, egy tulajdonság, egy gondolat - bármi; aztán viszont erről kellett beszélgetnünk egy osztálytársunkkal.

Itt viszont még korántsem volt vége a napnak! Este elmentünk a bazilikába, ahol egy bűnbánati liturgiát (ismertebb nevén: gyónást) tartottak nekünk.

És a nap zárásaként (osztályfőnökünk szavaival élve) megnyitott ismét a Pilvax Kávéház, ami esetünkben teázó volt. Itt jókat iszogattunk, beszélgettünk, kártyáztunk és társasoztunk.

Este pedig mindenki hullafáradtan dőlt be az ágyába.

A cikkrészletet írta: Csapó Dániel

Rekollekció - III. (UTOLSÓ) NAP

Az utolsó napján lelkigyakorlatunknak, a biciklizés kecsegtető sportágát űzve kellett Győrbe jutnunk. Persze semmit nem hamarkodtunk el.

Egy jól kiszámolt kialvás és a reggeli szükséges elfogyasztása után, 9 órakor kezdődő misén vettünk részt, melyet Szilveszter atya osztálybencésünk, a diákkápolnában celebrált. Két osztálytársunk ministrálva segédkezett a szertartás gördülékenyebb végbemeneteléhez.
A mise üdítő hatása után összepakolva a biciklik ellenőrzéséért mentünk az árkádos parkolóhoz. Pár perccel elhúzva, de el tudtunk indulni a várból a piactérre Borzsák Tanár Úrral, ahol osztályfőnökünk várt bennünket. Onnan pedig a környező falukon át indulhattunk a Győrbe vezető kerékpárúton. A sérülteket pedig Szilveszter atya vitte Győrbe a programokra.
Az első félidő tökéletesen lefárasztotta az osztály, főleg azokat, akiknek valamilyen problémájuk támadt tekerés közben. Személy szerint, nekem is akadt ilyenfajta bajom. Persze az út közben és a Nyúl határán lévő székelykapunál kialakított pihenőhelynél minden problémát tudtunk orvosolni a bringákon.
A második félidő, tehát immár a félúton túl, könnyebbnek bizonyult, és a csapat lemaradásai már nem voltak hasonló mértékűek az előzőekhez. Győrben megfelelő, sík bicikli utak voltak felfestve, azokon haladva egy fogadóhoz értünk, ahol ízletes ebéddel vártak és a megújult erőnkkel, egy kevés tekerés árán a győri bencések temploma elé értünk. A programokba egy kis szabadidő is beékelődött, de a templom megtekintése és az ott történő ülés kipihentebbé tette fáradt testünket.
A korábban jezsuiták birtokában lévő épületcsoport körbejárása rendkívül izgalmas volt, de a figyelem a fizikai fáradtságtól nagyon nehezen tudott megmaradni.
Fulgent testvér felkészült ismeretterjesztése az oltárokhoz fűződő tudnivalókat, a templom építészeti stílusán át egészen a szerzetesi nevének történetéig mindent áthatott. A templomban a bencés imaszékek bár kicsit elütöttek az összképtől, a jezsuiták idejében nem voltak ott, mivel hittérítésük közben nem volt idő arra, hogy egy helyen gyűljenek össze.
Ezek után Győrből pár kép erejéig tartó fotózkodás után el is indultunk, és a könnyű külvárosi út hossza újabb bakikra és enyhe balesetre nyújtottak lehetőséget, de fifikával mindegyiknek hamar kélt megoldása. Ezek nagy része Borzsák Tanár Úrnak köszönhetően oldódott meg. Pannonhalmára feltekerni hatalmas fáradtság volt, de az utolsó percek joga megadta az utolsó löketeket a feléréshez. Ezek után mindenki nagy pihenéssel zárta napját.
A cikkrészletet írta: Somorjai Rafael




Szünet a foglalkozáson





Osztályfoci bajnokság












2. nap


Elmélkedéssel telt a Várkör



Játék az út végén








Az Ámánd-hegyi kilátás



Számháború mozzanatai



Emberkönyvtár





Esti "Pilvax kávéház"


3. nap






Kis pihenő félúton




Ebéd




A templom díszes belseje






Fulgent testvér















Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szent Márton-hét 2024

Nagymagyar és Pozsony

2025 tavaszi lelkigyakorlat