Semmeringi szánkózás
Kellemes szellő, gyönyörű hegyek, fehér és csúszós hópályák... mintha egy mesébe illő helyszín lenne leírva, de a kedves olvasó bizonyára tudhatja mi lehet annál jobb, hogy egy ilyet elképzeljünk. Az hogy meg is éljük! Pontosan ez történt vasárnap a 7.-es, 8.-os osztályokkal és önként jelentkező szánkózni akarókkal. A program kevésbé volt megvalósulásban olyan mesébe illő, mint ahogy el lehetne képzelni, de a nagy várakozások után nagyon jó volt a csúszós szánkópályán kanyarogni és leérni a felvonóhoz. A hideg szinte perzselt, de a jól felöltözettek meg sem érezték az élménydús kalandok közben. Persze senki nem volt, akinek a lába meg nem fagyott volna, vagy jégmentes lett volna hazaúton, de ez a legkevesebb volt. 12-kor egy magaslati étteremben ehettünk wienerschnitzelt sültburgonyával és ketchuppal, ezek után pedig egészen fél 5-ig folytathattuk szánkózásunk. Persze a felvonók 16 órakor már leálltak, de mindenkit megvártunk és együtt indultunk az utolsó menetre. Balesetekből sem volt hiány, bár szerencsére elég elenyésző volt a száma. Páran súlyosabban is megsérültek, egy kórházba is került az önként jelentkező iskolatársaink közül, de prefektusaink tudósítása szerint nem súlyos, hamarosan felépülhet. Összességében a nagy többség élvezte és egyesek olyan élményeket is szereztek, hogy jövőre újra el szeretnének jutni Semmeringbe.
A cikket írta: Somorjai Rafael